< VISSZA A KIÁLLÍTÓKHOZ

Kiflicske

A Kiflicske Klub a Kifli.hu extra szolgáltatása, amely lényegében a szülőket támogatja. De mi is az a Kifli.hu egyáltalán?

Nézzük csak meg a kezdeteket: a szolgáltatásunk bő 2 éve 10 furgonnal indult, amelyekkel naponta körülbelül 300 megrendelést tudtak kiszállítani, mára ez a szám napi 5000 rendelés fölé emelkedett! Kézműves-kistermelői termékekkel, illetve széles szupermarket-kínálattal várják a vásárlókat, akiknek nincs kedvük sorban állni és cipekedni, illetve inkább a szeretteikkel töltenék a nagybevásárlásra szánt időt.

A friss pékárutól a legjobb hentesekig, a halpiactól a gyógyszertári termékekig, a cumisüvegtől az asztaldíszig itt mindent meg lehet találni. Ráadásul még a kanapéról sem kell felállni, a gyereket sem kell felöltöztetni, az autóba pakolást is meg lehet úszni, nem beszélve arról, hogy a virtuális polcokon minden egyszerűen és gyorsan megtalálható, ami szem-szájnak ingere, nem kell ide-oda kószálni a sorok vagy akár a boltok között. Mosolygós, kedves futárok szállítják ki a rendeléseket akár 3 órán belül Budapest és agglomerációjában, illetve Balaton keleti régiójában és a Velencei-tó körül, ráadásul környezetbarát módon, CNG-vel üzemeltetett autókkal. Vannak környezetbarát idősávok (amikor épp eleve a környéken jár a futárautó), a rendelést pedig papírzacskóba vagy – újrahasznosított műanyagból készült – öko-táskába pakolják. 

És mit keres a Kifli.hu az Expón? A „legjobb fej nagyszülő” titulusra hajtanak ezzel a sok segítséggel, amit a Kiflicske klubtagjainak
adnak. Lássuk csak, miket is garantálnak: ingyenesen kiviszik (vasárnaptól csütörtökig 10:00-16:00 között) az egész nagybevásárlást, ráadásul tagoknak eleve rengeteg termék akciós áron érhető el. Ami pedig hab a tortán, hogy minden elköltött 20.000 forint után automatikusan jár 1000 Ft, levásárolható kredit formájában.

Ja, és a regisztráció és a tagság is ingyenes, úgyhogy csak nyerni lehet vele!